1848. március 15-e irodalmi szempontból annak bizonyítéka, hogy a nyelv és a közösségi identitás szorosan összefonódik. Ezen a napon a költészet nem csupán kísérte a történelmet, hanem aktív szereplőjévé vált. A forradalom így nemcsak politikai esemény, hanem a magyar irodalom egyik legfontosabb, élő hagyománnyá vált pillanata is.
Romhányi József 1921. március 8-án született Nagytétényben, és a 20. századi magyar irodalom egyik legsajátosabb, legkönnyebben felismerhető hangú alkotója lett. Születésnapja különösen figyelemre méltó március irodalmi naptárában, hiszen a „rímhányó Romhányi” néven ismert költő a magyar nyelvi lelemény egyik legnagyobb mestere volt.
Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán, és ez a dátum a magyar irodalmi emlékezet egyik kiemelt napja. A reformkor szellemi közegében felnövő költő a 19. századi magyar nemzeti klasszicizmus egyik legnagyobb alakjává vált. Születésnapja különösen hangsúlyos, hiszen életműve szorosan összefonódik a magyar nemzeti öntudat megerősödésének korszakával, a nyelvi és kulturális önmeghatározás időszakával.
Victor Hugo a 19. századi francia és európai irodalom egyik legnagyobb alakja volt, akinek neve máig egyet jelent a romantika, a humanizmus és az irodalmi elkötelezettség eszméjével. Regényei, versei és drámái világszerte olvasottak, színpadon és filmen újra és újra életre kelnek. Életműve azt bizonyítja, hogy az irodalom képes egyszerre gyönyörködtetni, megrendíteni és erkölcsi irányt mutatni, és hogy egy író hangja évszázadok múltán is megszólíthatja az embereket.
Erich Kästner (1899. február 23. – 1974. július 29.) a 20. századi német irodalom egyik legsajátosabb hangú alakja: egyszerre volt költő, regényíró, szatirikus és gyermekkönyvszerző. Művei látszólag könnyedek, valójában azonban mély erkölcsi és társadalmi kérdéseket feszegetnek – finom iróniával, humanista elkötelezettséggel.
Giordano Bruno a reneszánsz Európa egyik legmerészebb és legtragikusabb sorsú gondolkodója volt, akinek neve ma elsősorban a szellemi szabadság jelképévé vált. 1548-ban született Nápoly közelében, és fiatalon belépett a domonkos rendbe, ahol alapos teológiai és filozófiai képzést kapott. Már szerzetesként is nyugtalan szellem volt, aki nem elégedett meg a hivatalos tanításokkal. Az antik filozófia, különösen Platón és a neoplatonikus hagyomány, valamint a kor új csillagászati felismerései mélyen hatottak rá. Gondolkodása egyre inkább eltávolodott az egyház dogmatikus álláspontjától, ezért elhagyta rendjét, és hosszú vándorútra indult Európában.
Georges Simenon a 20. századi európai irodalom egyik legsikeresebb és legsokoldalúbb alakja volt. Megújította a krimit, emberközelivé tette a bűnügyi történeteket, és bebizonyította, hogy egyszerű nyelvezettel is lehet komoly irodalmi értéket teremteni. Művei ma is aktuálisak, mert alapvető emberi kérdéseket vizsgálnak: a felelősséget, a magányt, a döntések súlyát és az önmagunkkal való szembenézést.
Bertolt Brecht (1898–1956) a 20. századi világirodalom és színházművészet egyik legnagyobb újítója. Drámaíróként, költőként és gondolkodóként olyan művészi rendszert hozott létre, amely máig meghatározza a modern színház működését. Nevéhez fűződik az epikus színház elmélete és gyakorlata, amely alapjaiban változtatta meg a színpad és a néző viszonyát.
1812. február 7-én született Charles Dickens, a 19. századi angol irodalom – sőt a világirodalom – egyik legnagyobb hatású prózaírója. Művei egyszerre voltak lebilincselő történetek és éles társadalmi látleletek: a viktoriánus Anglia nyomorát, igazságtalanságait és erkölcsi dilemmáit példátlan erővel tette láthatóvá.
