Nyolcvan éve halt meg H. G. Wells, a jövő egyik legnagyobb álmodója

1946. augusztus 13-án, nyolcvan évvel ezelőtt halt meg Herbert George Wells, az angol irodalom egyik legeredetibb és legnagyobb hatású alakja, akit ma elsősorban a modern tudományos-fantasztikus irodalom egyik megteremtőjeként tartunk számon. Regényeiben olyan találmányokról, társadalmi változásokról és világméretű konfliktusokról írt, amelyek saját korában még merész fantáziának tűntek, később azonban meglepően sok esetben a valóság részévé váltak. Az időutazás, az idegen világok támadása, a genetikai beavatkozás vagy éppen a modern hadviselés lehetőségei Wells műveiben nem pusztán látványos ötletek voltak: mindig az emberi társadalomról, a hatalomról, a félelemről és a fejlődés következményeiről szóltak.

H. G. Wells 1866. szeptember 21-én született az angliai Bromley-ban, szerény körülmények között. Apja krikettjátékos és boltos volt, anyja házvezetőnőként dolgozott. Wells fiatalkorában maga is kénytelen volt különféle munkákat vállalni, egy ideig textilkereskedésben dolgozott, később azonban ösztöndíj segítségével természettudományokat tanulhatott. Tanárai között volt Thomas Henry Huxley, Charles Darwin evolúciós elméletének egyik legismertebb védelmezője. Wells tudományos érdeklődése későbbi írói világára is döntő hatással volt: fantasztikus történeteit rendszerint a korabeli tudomány eredményeiből és az azokban rejlő lehetőségekből bontotta ki.

Első nagy sikere az 1895-ben megjelent Az időgép volt. A regény hőse egy szerkezet segítségével a távoli jövőbe utazik, ahol az emberiség két külön fajra szakadt: a felszínen élő, gondtalan eloikra és a föld alatt dolgozó morlockokra. Wells ezzel nem csupán egy fantasztikus kalandot írt, hanem saját korának társadalmi különbségeit is a végletekig továbbgondolta. Az időutazás gondolata azóta a science fiction egyik alapmotívumává vált, Wells regénye pedig máig a műfaj egyik klasszikusa.

Néhány év alatt egymás után születtek legismertebb művei. Dr. Moreau szigete az emberi és állati természet határait feszegette, A láthatatlan ember a tudományos felfedezés és az erkölcsi felelősség viszonyát vizsgálta, míg az 1898-ban megjelent A világok harca egy marslakó invázió történetén keresztül mutatta meg, milyen törékeny lehet az emberiség fölényébe vetett hit. A regény jelentőségét jól mutatja, hogy történetét azóta számtalan filmben, rádiójátékban és más feldolgozásban újraértelmezték.

Wells különösen érzékenyen figyelte a technikai fejlődés lehetséges következményeit. Írásaiban már jóval az első világháború előtt megjelent a modern gépesített háború gondolata, később pedig olyan fegyverekről is írt, amelyek működési elvükben az atomfegyvereket idézték. Nem azért vált híressé, mert minden jóslata pontosan beteljesedett, hanem azért, mert kivételes érzékkel ismerte fel, hogy a tudomány fejlődése alapvetően átalakíthatja az emberi életet és a társadalmi viszonyokat. Számára a jövő nem valamiféle távoli, fantasztikus világ volt, hanem a jelen döntéseinek következménye.

Bár ma elsősorban tudományos-fantasztikus regényeit olvassuk, Wells ennél jóval sokoldalúbb szerző volt. Társadalmi regényeket, történelmi munkákat, esszéket és politikai írásokat is publikált. Erősen foglalkoztatta a társadalmi egyenlőtlenség, az oktatás, a demokrácia és a világbéke kérdése. Hitt abban, hogy az emberiség képes lehet egy racionálisabb és igazságosabb világ kialakítására, ugyanakkor élete végére egyre borúlátóbban szemlélte a civilizáció jövőjét. Megélte mindkét világháborút, látta a totalitárius rendszerek felemelkedését, valamint az atombomba bevetését is.

Amikor H. G. Wells 1946. augusztus 13-án, londoni otthonában, hetvenkilenc éves korában meghalt, a világ éppen egy új korszak küszöbén állt. Véget ért a második világháború, kezdetét vette az atomkor, rohamosan fejlődött a repülés, a kommunikáció és az orvostudomány. Sok minden, ami Wells fiatalkorában még elképzelhetetlennek számított, ekkorra már valósággá vált. Halálának mostani, 80. évfordulója ezért különösen alkalmas arra, hogy ne csupán a science fiction úttörőjeként emlékezzünk rá, hanem olyan gondolkodóként is, aki egész életében azt kutatta, hová vezethet az emberiség tudása, kíváncsisága és hatalomvágya.

Wells művei azért maradtak frissek több mint egy évszázad múltán is, mert kérdéseik ma sem veszítettek jelentőségükből. Mire használjuk a tudomány eredményeit? Képes-e az ember erkölcsileg lépést tartani saját technikai lehetőségeivel? Meddig terjedhet a kutatás szabadsága, és mi történik akkor, ha a fejlődés gyorsabb, mint az emberi felelősségérzet? Nyolcvan évvel H. G. Wells halála után ezek a kérdések talán még aktuálisabbnak tűnnek, mint amikor regényei megszülettek. Az általa elképzelt jövők közül sok nem valósult meg – de Wells igazi öröksége nem is a jóslataiban, hanem abban rejlik, hogy megtanította olvasóit a jelenből kiindulva gondolkodni a jövőről.