236 éve született Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője
1790. augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc, a magyar reformkor egyik legjelentősebb költője, kritikusa, politikusa és gondolkodója, akinek nevét mindenekelőtt a Himnusz tette halhatatlanná. Életműve azonban jóval gazdagabb annál, mint amit nemzeti imádságunk szerzőjeként róla általában tudunk: a magyar irodalmi kritika egyik úttörője, Kazinczy Ferenc nyelvújító mozgalmának híve, kiváló szónok és a reformkori politikai élet fontos szereplője volt.
Kölcsey Ferenc a Szatmár vármegyei Sződemeteren született régi református nemesi családban. Gyermekkorát súlyos veszteségek árnyékolták be: korán elveszítette szüleit, és gyermekbetegség következtében egyik szemére megvakult. Tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol széles körű klasszikus műveltséget szerzett, latinul, görögül, németül és franciául is olvasott. Már fiatalon kapcsolatba került Kazinczy Ferenccel, és bekapcsolódott a korszak irodalmi és nyelvújító vitáiba.
Költői pályája mellett Kölcsey különösen nagy jelentőségű munkát végzett kritikusként. Kazinczyval és Szemere Pállal együtt részt vett a magyar irodalmi ízlés megújításában, és írásaiban következetesen magasabb művészi mércét követelt a magyar szerzőktől. Kritikái nem egyszer kemények és személyes hangúak voltak, legismertebb példája a Berzsenyi Dániel költészetéről írott bírálata, amely hosszú időre megromlasztotta a két költő kapcsolatát. Később maga Kölcsey is árnyaltabban látta korábbi ítéletét.
Életének legfontosabb irodalomtörténeti pillanata 1823. január 22-éhez kötődik. Ezen a napon tisztázta le szatmárcsekei birtokán a „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét. A vers nem egyszerűen hazafias költemény, hanem könyörgés, történelmi számvetés és a nemzeti sorsról való gondolkodás egyszerre. A Himnuszt Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben, és azóta a magyar nemzeti identitás egyik legfontosabb szövegévé vált. A kézirat keletkezési dátuma, január 22. ma a magyar kultúra napja.
Kölcsey költészetében visszatérő téma a haza sorsa, a múlt és a jelen viszonya, az erkölcsi felelősség és az ember helye a közösségben. A Himnusz mellett legismertebb versei közé tartozik a Huszt, amelynek híres zárósorai – „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” – a reformkor cselekvő hazafiságának egyik legtömörebb megfogalmazását adják. Költészetét gyakran borongós, történelmi szemlélet és magas erkölcsi igény jellemzi.
Hasonló szellemiség hatja át prózai műveit is. A Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című erkölcsi intelmeit unokaöccséhez írta, de mondanivalója messze túlmutat a személyes tanácsadáson. A mű a műveltségről, a kötelességről, a hazaszeretetről, az önnevelésről és a közösség szolgálatáról szól, s a magyar reformkor egyik legfontosabb erkölcsi programjává vált.
Kölcsey nemcsak íróként, hanem politikusként is aktív szerepet vállalt. Szatmár vármegye követeként részt vett az 1832–1836-os pozsonyi országgyűlésen, ahol a reformellenzékhez csatlakozott. Támogatta a jobbágyterhek enyhítését, a polgári átalakulást és a magyar nyelv ügyét. Országgyűlési beszédei a reformkori magyar politikai szónoklat legszebb darabjai közé tartoznak. Közéleti szerepvállalását ugyanaz az erkölcsi következetesség jellemezte, amely irodalmi munkásságában is meghatározó volt.
Élete utolsó éveit nagyrészt Szatmárcsekén töltötte. 1838 nyarán egy hivatalos út során meghűlt, majd augusztus 24-én, mindössze negyvennyolc éves korában meghalt. Szatmárcsekei síremléke ma is a magyar irodalmi emlékezet egyik fontos helyszíne.
Kölcsey Ferenc alakja különös módon egyszerre kötődik a magyar irodalomhoz, politikához és nemzeti emlékezethez. A Himnusz szerzőjeként minden magyar számára ismert, ám életművének egészét tekintve a reformkor egyik legösszetettebb személyisége volt: költő, kritikus, filozófiai és erkölcsi kérdésekkel foglalkozó gondolkodó, valamint olyan politikus, aki az irodalomban megfogalmazott eszméket a közéletben is igyekezett képviselni.
1790. augusztus 8-i születésnapja ezért nem csupán egy nagy költő évfordulója. Kölcsey életműve annak a korszaknak az egyik legfontosabb dokumentuma, amelyben a modern magyar nemzeti kultúra, irodalom és politikai gondolkodás alapjai megszülettek.