The Time Machine

„Az időjáró (talán legjobb lesz, ha így nevezzük) rejtélyes témát fejtegetett. Szürke szeme csillogott, szaporán pislogott, máskor sápadt arca nekipirult, vonásai megelevenedtek. A tűz vidáman pattogott, és az ezüstliliomokból sugárzó lágy fehér fény átszűrődött a poharainkban felvillanó és szétpattanó buborékokon. Székeink – az időjáró szabadalmai – mintha nem is közönséges ülőhelyek lennének, szinte dédelgetően öleltek át. Az a kellemes, vacsora utáni hangulat fogta el a társaságot, amelyben a gondolat ledobja a fegyelem béklyóit, és szabadon csapong. Az időjáró gondolatai is szabadon csapongtak, miközben beszélt; sovány mutatóujjának egy-egy mozdulatával jelezte a lényeget, mi pedig a kényelmes székekben lustálkodva bámultuk szellemének gazdagságát, és azt a komolyságot, amellyel az új paradoxont fejtegette. Akkor még azt hittük, hogy paradoxon.”