Terelőút

Bíró Yvette-nek (1930-) dedikált példány.

Az áldozat visszamegy a tett színhelyére: tizenöt év után felkeresi azt a városkát, melynek közelében koncentrációs táborban volt. Emlékeiben felelevenedik a múlt, a szülők, a testvér, a barátok, a gyávaságból rokonszenvezők, a kollaboránsok és a hóhérok alakja. A jelen azonban nem akar vallani. A nyomok eltűntek, és mintha az emberek emlékezetéből minden kihullott volna: a hétköznapok békés rendje nem tűri meg a kellemetlen, nyomasztó gondolatokat, a múlt iránti felelősséget.
"Öt óra, a másodpercmutató szenvtelenül köröz. Lehajolok, fölemelem a malterdarabot. Vajon minek a roncsa? Csillogó szemcsék, kvarc, kötőanyag, minden felesküdött itt; őrzik a titkot. Visszamegyek a kövesúthoz, keresek egy gallyat, turkálom a földet...
Nem hagyom magam félrevezetni, semmi sem tűnhet el nyomtalanul. Eldobom a gallyat, felállok. Ott az Appellplatz, jobbra a konyha, balra a C. barakk, kétfajta tetű van, sima és keresztes..."
A kézzelfogható bűnjelek eltűntek, a kérdésre azonban választ kell találni: hogyan élhet, hogyan éljen tovább az, aki átvészelte a pogromokat, a KZ-lágerek poklát, akinek kiirtották a családját, és nem menekülhet emlékeitől, gyanakvásaitól, a hóhéroktól és áldozatoktól? Hogyan számoljon el a múlttal és jelennel, hová tartozik, kik a rokonai, hol a hazája?
Gera György regényének hőse végül ezekre a kérdésekre talál feleletet. Ha vállalja is a múltat, s megőrzi emlékeit, az áldozat passzív szerepét már nem hajlandó vállalni, s a jelen lassan legyőzi a múlt kísérteteit.