Társai elmentek Megváltót nézni

A golgotai sötétséget, amelyet a társadalmi viharok tettek még kormosabbá, csak a hit világíthatja át: mindig van remény. Még az átszögelt tenyér is azt sugallja, hogy sosem szabad föladni. A versekbe beszívódó bibliai példázatok egy véghetlen tiszta hangú, a szólást erkölcsnek tekintő költőt mutatnak.
Lezsák Sándor azoknak a kardot forgató bajvívónak az örököse - Balassi Bálinttól századokon át Nagy Gáspárig húzódik a sor -, akik tudták, hogy saját fájdalmát eldalolja, felelősséget érez - Nagy László szavával - a "torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viselő" közösség iránt is.
A vers tehát hitvallás, sors, az ember legszentebb pillanatainak tükörképe.
A félelemmel szembeszegezi az önmaga-vállalás bátorságát, a szűk és tágabb körben való építkezés fegyelmét. Mindig a lentről jöttek, a nyelvükben megkárosítottak, az emberségükben megbántottak, a "jog asztala" mellől kiebrudaltak érdekében szól. Hogy bravúros eszközökkel - néprajzi elemektől a konkrét versig, a szürreális betétektől a rockopera lírai-drámai betétjéig változatos hangon és formában-, arra az évtizedek termését begyűjtő Társai elmentek Megváltót nézni című kötet a megrázóan eleven példa.
Szakolczay Lajos