Székely népballadák

Kriza János 1863-ban megjelent Vadrózsák c. népköltési gyűjteménye óta az irodalmi köztudatban a székely népballada különleges rangot nyert; az egész magyar balladaköltészet szépségeinek és gazdagságának legméltóbb képviselőjét szokás tisztelni benne. Több mint száz év alatt balladaismereteink földrajzilag és történetileg egyaránt nagymértékben kitágultak, ámde minden újabb gyűjtés után bizonyosabbá vált, hogy a legtöbb klasszikus balladát valóban a székely folklór őrizte meg számunkra, ide számítva a székelységből kivált csángók és bukovinai székelyek folklórját is.
Kriza jeles munkatársai (köztük Gálfi Sándor, Ürmösi Sándor) és kortársai (Gyulai Pál, Szabó Sámuel, Vass Tamás és mások) után a századforduló tájáig a székely balladagyűjtés munkája főleg Benedek Elek, Sebesi Jób, Mailand Oszkár, Versényi György és Kanyaró Ferenc nevéhez kapcsolódott. A múlt századi gyűjtésekből állította össze Benedek Elek Székely népballadák c. válogatását (Budapest, 1921), amely jelen kötetünk alapjául szolgált.