Salvator

Talán a mi Jókainkat kivéve, aligha volt még regényíró, akinek a fantáziája olyan bőven ontotta volna a bonyodalmas meséket, mint a Dumas-é. Az események áradata, mely a „Páris Mohikánjaidban megindult, itt a „Salvator"-ban éri el a kulminációját, hogy aztán a „Roland, a kutya" és „A dráma vége" cimű folytatásokban végre kibogozódjék. A Salvatorban a regény történelmi jellege erősebben kidomborodik. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy történelmi regény, mert hiszen a szereplői nem történelmi személyek - noha egy pillanatra a megbukott Napoleon is megjelenik a szintéren - de legalább is kortörténeti regény, mely az 1830-i nagy eseményeket megelőző állapotokat mutatja be. Megismerjük azt a korszakot, melyben a rendőrség, mint a vesztét érző királyság legfőbb politikai szerve, mesterségesen zendüléseket csinált, csakhogy beavatkozhassék; a katakombák világát, ahol a Napoleon fiának trónraültetéséről ábrándozó karbonárik szövik az összeesküvéseket; azt a politikától befolyásolt igazságszolgáltatást, amelyik nem mer elítélni egy olyan politikai bűnöst, aki maga is bevallja a felségárulás bünét, hanem inkább megteszik rablógyilkosnak, hogy evvel is diszkreditálják azt a politikai mozgalmat, melynek híve volt. A Salvator egyike Dumas legsikerültebb és legérdekesebb regényes korrajzainak.