Ő

Részlet a könyvből: „Egy héttel ezelőtt még azt mondat nekem: – Kis kincsem, nagyon szeretlek. Olyan nagyon szeretlek, hogy éjjelenként riadtan felülök az ágyamban, a szívemre szorítom a kezem és belesuttogom az éjszakába a nevedet. A testem borzong, az ajkam reszket, a szemeim könnyekben fürdenek … kínomban kiharapom a csipkés vánkosomat … Másnap pedig egy olyan őrült pofont kapok az anyámtól, hogy csak úgy zúg tőle a fülem. Ezt mondta egy héttel ezelőtt. Arra is emlékszem, hogy végigsimítottam a hajamat és minden ok nélkül köhintettem egyet: – Oh, te kis szerelmes csacsi, hiszen tudhatod, hogy rám mindig számíthatsz. Igen, ezt mondtam. Ilyen szellemes voltam. És volt még egy előkelő hanyag mozdulatom is, – szinte elírhatatlan. Egy hétre rá megcsalt. Ez pedig most van. Most már mozoghatok, ahogy akarok. Rögtön vissza kellene menni hozzá. – Nem, édesem, nem békülök ki veled, csak azért jöttem vissza, mert az előbb elfelejtettem magyarázatot kérni arra vonatkozólag, hogy egy héttel ezelőtt még azt mondtad, hogy éjszaka riadtan suttogsz az ágyban, te… félkézzel fojtlak meg… Hol itt az összefüggés, bestia? … Hol az összefüggés? De nem fontos. Bele kell ebbe őrülni. Most mi lesz velem? Édes egyetlenem, miért tetted ezt velem? Itt ülök a Dome terrasszán egy csésze feketekávé előtt, undorító, fekete lötty, kedvem volna kivágni az egészet a bulvár Montparnasse-ra… Két héttel ezelőtt meg azt mondta: (Én mindenre emlékszem) – Úgy szeretlek, ahogy még senki se szeretett senkit a világon. Csak ezt ne mondta volna. Most mit csináljak ezzel a mondattal? Na és Philemon és Baucis? És Rakhel, aki hét évig szolgált azért a kutya férfiért és lépre csalták … a Leával … illetve … ja, igaz … pardon … Jákobbal történ … Tizennégy esztendeig szolgált a nőért … Ennyiével különbek a férfiak. De voltak nők is, akik kitartottak a szerelmükben. Ott van Baucis. Pedig bizonyára neki is voltak kísértései és ő sem volt fából … Na, igen, eleinte nem.”