Nulladik típusú találkozások

Trethon Juditnak dedikált példány.

Nagy hátránya mondjuk egy könyvnek, mondjuk, egy televízióműsorral szemben, hogy írott szóval (hiszen a papír mindent kibír) sokkal nehezebb meggyőzni a kétkedőket arról, hogy bizonyos jelenségek megtörténhetnek, és meg is történtek. Az emberek többsége – igazuk is van – jobban hisz a saját szemének, mint bárki másnak. És mégis kénytelen leszek írásban elmondani egy-két dolgot, és kérni az olvasót, hogy ha 15 évi televíziós múltam után van még valami hitelem a szemében, akkor higgye el, hogy amiket most elmondok, azok úgy történtek, illetve én úgy éreztem, hogy úgy történnek.
Látható volt a műsorban is, hogy minden büszkeségem és minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam megemelni egy kb. 3 kg-os tonettszéket. Ma sem tudom – bár a felvételeken láttam, hogy az izmaim megfeszülnek –, hogy Ignatyenko valóban a mozgásomat gátolta valamilyen módon, vagy egyszerűen akaratom ellenére megnyert az együttműködésre, rábírt a színjátékra a közös siker érdekében. Tény viszont, hogy vagy így, vagy úgy, de elérte célját.
Déri János