Nehéz zsidónak lenni

Egy életút, a nyolcvanadik szütetésnap mérföldkövénél. Emlékezés, a főszereplőé és a tanúké. De mennyire nem illik ez a „főszereplő" titulus Schweitzer József főrabbira! Nem őrá szabták. Szolgál és szolgált egész életében, és csak annyiban szerepelt, amennyire ezt ama szolgálat megkövetelte: Schweitzer József a Pulitzer-emlékdíjas újságírót, Kertész Pétert vezette végig az életén, gyermekkarától napjainkig. A kötetben nemcsak ő vall önmagáról, jeles kortársai is megteszik ezt – róla. Készséggel eleget tettek a kérésnek. Erről, a kötet előszavában így ír a szerző: „…ímhol egy zsidó, akit (majdnem) mindenki elfogad, tisztel, szeret, határon belül, kívül, Iegyen at illető rabbi (neológ, lubavicsi, reform), kántor, írd, történész, filozófus, ügyvezető igazgató, fotóművész judaisztika professzor, bankár, köztársasági elnök vagy valamely keresztény egyház püspöke… nem csupán a tisztes kort megélt kortársat köszöntötték számosan az ilyenkor szokásos módon, hanem sokkal inkább egy olyan – az ő megfogalmazásában – gyakorló rabbit, aki magától értetődően vallja magyarnak magát, mentes minden manírtól, papi kivagyiságtól, és elkötetezett híve a keresztény-zsidó párbeszédnek… Schweitzer József a magyarországi zsidóság legavatottabb szószólója, Műveltsége, közvetlensége, derűje, mindenki számára hozzáférhető bölcsessége egyfajta nemzeti kincs.” Róla szól tehát e kötet, a – Glatz Ferenc akadémikus szavaival – tudós rabbiról, a zsidó történelem, a rabbinikus hagyomány kutatójáról, a nyitott, a közösség minden emberi-lelki konfliktusaival közvetlenül foglalkozó lelkipásztorról, a főpapról, a jó magyar emberről. Az emberről.