Marcus Aurelius elmélkedései

„Tegyen vagy mondjon bárki bármit: nekem jónak kell lennem. Mint ahogyan az arany, a smaragd, a bíbor is egyre azt hajtogatná: tegyen vagy mondjon bárki bármit, nekem smaragdnak kell lennem, meg kell őriznem színemet.”
„Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj.”
„Már most élhetsz úgy, ahogy akkor akarsz, amikor majd távoznod kell. Ha pedig a körülmények nem engedik ezt meg, akkor távozz az életből, de ne úgy, mintha méltánytalanság ért volna. Itt füst van, távozom… miért hiszed ezt olyan nagy dolognak?”
Gyengéd humanizmus, félénk magányba menekülés, tépelődő önvizsgálat, fáradt-rezignált gondolatok – ez Marcus Aurelius világa; a császáré, aki korlátlan hatalommal uralkodott az akkori világ leghatalmasabb birodalma fölött, a hadvezéré, aki rettenetes hadjáratokban irtotta a birodalom ellenségeit – de a csaták szünetében, valahol a Garam partján, félrevonult naplót írni.
Marcus Aurelius Elmélkedései gondolatforgácsok a sztoikus filozófia műhelyéből. Olvasmányélménnyé a mű és az alkotó különös ellentmondásának feszültsége, a kitárulkozás szenvedélyes vágya, a vallomás közvetlen hitelessége avatja.