Mandarinok, kulik és misszionáriusok

Indulás

Már hátunk mögött az előkészület, az útiláz, a vízum- és valutabeszerzés minden gondja s a vonat kíméletlen dübörgéssel vágtat dél felé. Már messze süllyedt táj a haza földje, szerkesztőségem kis szobája a fázós kályhával s a széllel bélelt ablakokkal is már csak halvány emlék, mely mindjobban elmosódik a lomhán nyújtózkodó ködben. Az ezer ideg, amellyel otthon figyelve és megfeszítve élünk, a vonat zúgásában szépen elpihen s a tengernyi gondból már csak egy érzés maradt: szabad, költöző madarak vagyunk, kik kifeszített szárnnyal szállunk Kelet felé.
A nap gyorsan pereg. Egy kis ismerkedés, egy kis étkezés, egy gyors alsósparti a magyar útitársakkal, némi szundítás - és minden 3-4 órában országhatár, útlevél- vagy vámvizsgálat - s az idő pompásan telik. Benyács bácsi, aki életre-halálra szövetkezett velem a nagy útra, szakszerű előadásokat tart, hogy a tekintélyes mennyiségű vasúti és hajójegy, bárca, kiviteli engedély és igazolvány közül mit hova kell tenni, hogy kellő időben azonnal megtalálhassuk. Csodálatos egy rendszer: oly egyszerű, hogy szinte mosolyogni kell rajta, de mikor alkalmazására sor kerül, tökéletesen csődöt mond...