Ugrás a tartalomhoz
Ingyenes szállítás 14,990 Ft felett Magyarországon belül
Ingyenes szállítás 14,990 Ft felett Magyarországon belül

Magyar Zsidó Lexikon

Ennek a lexikonnak első gondolata a zsidó szorongatások tragikus válságaiban született meg. Vitairatnak szántam, amely a nyugalmas öröklés jogos önzésében minden rágalmat eltemet. De annyira elburjánzott már ezidőben a füzetes és röpiratos zsidómosakodás, hogy megszaporítását nemcsak fölöslegesnek, de megalázónak is éreztem. Nem lehet ma már az ősi társadalmak fegyvereivel harcolni az elfogultságok ellen. Nem a népeket kell igazolni, ha megrágalmazzák őket, hanem a történelmüket. Ha már nem elég a történet, meg kell akkor írni a történet történetét, hogy a kételkedők előtt feltáruljon minden zege-zuga és a fejlődés legelrejtettebb mélységeit is felkutathassa az objektív kritika. Tégláira kell szétszedni az ezer esztendők épületét és meg kell írni külön-külön minden téglának a történetét. Így jutottam el vagy hat esztendő után a lexikon gondolatához. Sok embert föllelkesített, sokat pesszimizmusba dermesztett a koncepció. Amit még soha senki meg nem csinált, hogyan lehessen azt kiteremteni a semmiből? De miért is kellene azt megcsinálni, mikor a múlt ünnepélyes passzivitása úgyis már a meg nem csinálása mellett döntött?

Szerkesztő: Ujvári Péter

Kiadási év: 1929

Kiadás Helye:

Budapest

Kötéstípus: félbőr

Nyelv: magyar

Oldalszám: 1028

Állapot: közepes

Egyéb állapotjellemző:meglazult/megtört kötés és ajándékozási bejegyzéssel

Egyéb megjegyzés:

30 % kedvezmény 30 % kedvezmény
Eredeti ár 3.990 Ft
Eredeti ár 3.990 Ft - Eredeti ár 3.990 Ft
Eredeti ár 3.990 Ft
Jelenlegi ár 2.793 Ft
2.793 Ft - 2.793 Ft
Jelenlegi ár 2.793 Ft
Az ár bruttó, az áfát tartalmazza.

Utánvéttel is kérheti!

Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.

Kategóriák