Legyen világosság I-III.
Beszédek, írások
Magam sem gondoltam, hogy kéziratos fiókom ennyi anyagot rejteget. Köszönöm a Franklin-Társulatnak, hogy ezek a beszédek és írások megjelenhetnek. Meg kell mondanom, hogy beszédeim rendesen nem úgy hangzanak el, amint írásban olvashatók. A készülés során le szoktam diktálni mondanivalóimat, bár a beszélő emberre az előre elkészült kézirat nem mindig segítség, hanem néha teher. Mikor azonban helyreáll az a titokzatos kapcsolat, mely a beszélőt és hallgatóságot élő egységgé teszi, igen sokszor egyebet mondok - ha nem is mást - mint amit terveztem. A beszéd elröppen, de az a kézirat, mely a készület eredményeképpen született, megmarad számomra más számára is, és maradandóvá teszi az elszállt gondolatokat. Bizonyságtételemnek két szárnya: az írás és a beszéd felemás színben, de egy ütemben repül a világosság felé.
Mikor előttem állott ez a nagy és változatos anyag, elcsodálkoztam rajta, hogy az élet kényszerítésére mennyi mindenféle tárgyról kellett szólanom.
Kötéstípus: vászonkötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 1601
Állapot: jó állapotú
Egyéb állapotjellemző:kissé foltos lapélek
Egyéb megjegyzés:
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Kategóriák