Konzílium az őserdőben

Rejtő Jenő 1941 táján írhatta életművének eme kevéssé ismert darabját. Az Afrikában játszódó kisregény főhőse egy orvos-kalandor: az abszurdba hajló alaphelyzet, illetve Morbicer és a bennszülöttek kulturális különbségei számos komikus helyzetet eredményeznek. Az elbeszélés azonban jóval mélyebb üzenetet is hordoz: a humoron túl a hagyományos életrend és a modern civilizáció ütközésének tragédiájáról is szól. Mindez nem meglepő, hisz a II. világháború idején Rejtő maga is megtapasztalhatta a 20. század technikai fejlődésének zsákutcáit, a szilárdnak hitt értékek amortizálódását, a morális értékek morzsálódását (fegyverkezés, az államhatalom túlburjánzása, jogfosztottság stb.). A nyersanyag-lelőhelyeket hajszoló, szerelmi csalódásában vergődő, a bennszülöttek szemében mitikus lénnyé váló Morbicer azonban gyógyít is – teszi ezt annak dacára, hogy nem jár érte köszönet.

„- Mi, orvosok tudjuk jól, hiszen magunk között vagyunk, Tökász: hogy vannak úgynevezett bacilusgazdák, ez annyit jelent, hogy valaki lop, nem lesz semmi baja, és egy másiknak a közelében olyan lesz a gyomra, mint a bőr lábszárvédő. Ezért te mint a törzs varázslója elmondod, hogy kitől és mit loptatok, addig nem tudom meggyógyítani a főnököt, mert gondolhatod, hogy más betegség lesz, ha valaki egy négertől ellopja a halászózsákját, vagy egy misszionáriustól a hosszú csövet, amin keresztül befolynak a távoli fák és hegyek, egészen az ember szemébe. Vagy más betegsége lesz valakinek, akit megrúgok, mert elvitte házam elől a fölfűzött szárított húst…”