Kaspar

Az 1942-ben született osztrák Peter Handke a mai német nyelvű irodalom egyik legeredetibb újítója. Kaspar című drámájának hőse az egyéniségét vesztett ember és az egyéniségfosztás eszköze: a nyelv. Handke „beszédkínvallatás”-nak nevezi művét, amely arról szól, hogy valakit, aki nem áll másból, mint tehetetlen egyéniségnélküliségből, valóságonkívüliségből, az ún. sugalmazók beszéddel beszédre bírják, és ily módon „átvezetik a valóságba”. A sugalmazók elvonatkoztatott társadalmi hatalmak: az uralkodó intézmények és az ezeket szolgáló tömegkommunikációs eszközök segítségével mindenkire rákényszerített erkölcsi és bölcseleti közhelyek szószólói. Sulykolásuk nyomán az ürességét elvesztő Kaspar maga is sugalmazóvá lényegül át.
A Kaspar egy huszonöt éves fiatalembernek a tagadás és az absztrakció bűvöletében fogant, meghökkentő, vitára késztető, de mindenképpen elgondolkoztató alkotása, amely színpadi előadásban fejtheti ki igazi hatását, de olvasmánynak is intellektuális élmény.