Kárpáthy Zoltán I-III.

Láttatok-e már új gazdát, ki az őseitől elhanyagolt örököt átvéve, erős akarattal, kedvvel, szorgalommal hozzáfog ismét elpusztult ősi telke helyreállításához ? épületet rak, cserjét irt, fákat ültet. Mint örül aztán, ha szorgalma, buzgó fáradsága nyomain meglátszanak az Isten áldó kezei, milyen örömmel mutogatja felépült kunyhóját, üres pinczécskéjét, melyhez a bortermő vesszőt még most is ültetgeti; hogy dicsekszik kertje első virágával, fája első gyümölcsével; milyen boldog, ha akad valakire, a ki meghallgatja ártatlan büszkeségét s megdicséri csirájában a vetést. Emeletes házak, paloták urai szánó mosolygással tekintenek reá: mit mutogatsz te nekünk, szegény bohó, nyomorult viskódon, elültetett seprünyeleiden, miket kertnek nevezesz ; mi lesz te belőled? előbb-utóbb meg kell szakadnod a munkában, le kell roskadnod a teher alatt, ugy sem éred végit; jobb volna, ha hozzá sem fognál, szegény bohó!...