József Attila-töredékek

A töredékek, verscsírák tanulmányozására általában egy adott alkotó szakértői szánják rá magukat abból a célból, hogy ezáltal az érvényes művek jobb megértése végett, hasznos tanulságokhoz jussanak. József Attila töredékei között ellenben kedvvel böngész az olvasó, szívesen választják őket hivatásos versmondók, filmek kerekednek ki a versek elemeinek apró, szabálytalan mozaikkockáiból, képzőművészeti alkotások merítenek belőlük ihletet. Mivel magyarázhatjuk ezt, a József Attila-i félkész termékeknek, fogalmazványoknak, félbemaradt mondatfoszlányoknak szentelt rendhagyó figyelmet? Alighanem azzal, hogy József Attila összegyűjtött verseinek ez a fejezete nem lomtár, nem egymás hegyén-hátán porosodó nyelvi kacatoknak a halmaza, hanem nyersanyagraktár, előre gyártott elemek készlete, amelyek arra várnak, hogy valamely remekműbe beléphessenek. Egyik kéziratban maradt művészetbölcseleti fejtegetésében a költő így ír az ihletről, a művészi alkotó tevékenységről: „Eszem, fázom, bánkódom, okoskodom és ihlem, – ezek vagy mind egyforma, vagy mind különböző tevékenységek.” Az Irodalom és szocializmsuban pedig ezt olvassuk: „Ihletett ember azonban mindenki lehet – a kimondott művész csak abban különbözik tőle, hogy ő sűrűbben és többször ihletett.” Ha komolyan vesszük, s a saját tapasztalatairól szóló beszámolónak tekintjük ezt a két megnyilatkozást, akkor talán közelebb férkőzhetünk a titokhoz: miért ilyen izgalmasak, titokzatosak, briliánsak ezek a fragmentumok?