Jómadár

Részlet a könyvből:

Az ajtó becsukódott és a két nő egyedül maradt.
Elkopogtak a lépések a folyosón, aztán zörgött lenn az udvaron a kavicsos út és a nagyebédlő ablakain keresztül még láthatták, hogy megy kifele a házból furcsa, billegő lépteivel Závóczky albíró úr.
Fejét lehajtotta, kalapját a kezében lóbálta, az Istennek sem nézett volna az ablakra, egyenesen előrenézett, neki a kapunak, szilárdan és hősiesen, mintha valami nagyon nagy feladat, valami nem éppen veszélytelen cselekedet volna épségben kijutni most innen ezen a rácsos kertajtón keresztül. A nap rásütött eleven, pompás fényével fedetlen koponyájára, vakítóra kikent hajára és a tavasznak ebben a csalhatatlanul vidám fényében jól látszott, hogy albíró úr a tarkóján ellenállhatatlanul kopaszodik.
- Rettentő! Rettentő! - mondta az öreg asszony, Ádám Károly ügyvéd úr felesége, amint látnia kellett, hogy az albíró alakja végérvényesen, visszavonhatatlanul eltűnik a kapun túl. - Hát ennek is vége van.