Jogelmélet

E kötetben a jog átfogó elméletét igyekeztem kibontani. A társadalomelméleti kiindulópontokat ehhez elsősorban Niklas Luhmann elméletére alapoztam, és ennek megfelelően a társadalmat mint az átfogó valóság értelmi rendszerképződését vettem alapul. Tőle eltérően azonban a társadalom uralmi szerkezetét is megpróbáltam beemelni társadalomelméleti összegzésembe, és a jog elemzésénél igyekeztem figyelemmel lenni az össztársadalmi szinten domináns csoportok jog feletti meghatározására.
A luhmanni elméletből következő kiindulópont szerint a fizikai és biológiai rendszerek bázisán a társadalmiság az egyének pszichikai rendszerén keresztül emelkedik ki önálló rendszerszintként. A stabil szerveződések anyagát itt már csak az értelem és ennek rögzülései adják. A fogalmakká, disztinkciókká, cselekvési mintákká és normákká rögzült értelem válik a társadalom sajátos anyagává. Ez a gondolati vonal Diltheyig, Husserlig megy vissza, de Luhmann ezt a szálat a komplex rendszerek elméleteivel ötvözte, és én ebben a formában használtam fel. Nem követtem azonban Luhmann-nak azt az elméleti fordulatát, amely a hetvenes évek végétől egyre inkább eltolta elemzéseit az autopoietikus rendszerkoncepció felé. Ezzel a fordulattal ugyanis fokozatosan háttérbe szorultak írásaiban a társadalmi képződmények stabil struktúrái, és megítélésem szerint egy sor korábbi meglátása veszendőbe ment. Társadalomelméleti szinten a Luhmanntól való távolodásomat és korai munkáiban rejlő belátásaihoz való ragaszkodásomat az első kötet elemzései jól mutatják, így ebben a kötetben részletesen már nem tértem ki erre.
A szűkebb értelemben a jogra vonatkozó elemzéseim a kisebb tanulmányok mellett három kötetben jelentek meg a kilencvenes évek elejétől (Pokol 1991,1994, 2000). E kötetek lépésről lépésre bontották ki a jog rendszerszerűségét és a komplex jogrendszer belső értelmi rétegeit. A kezdeti tanulmányok - még a nyolcvanas évek végén - Luhmann elméleti jogszociológiáján és a jogdogmatikára vonatkozó elméletén nyugodtak, ehhez különösen Kari Larenz és Josef Esser monográfiái adták a kiegészítést a jog belső szerkezetének feltárása során. Ekkor fogalmazódott meg bennem a jog többrétegűségének koncepciója, és már ennek alapján találkoztam 1989-es német tanulmányutamon az alkotmányos alapjogok növekvő szerepével a modern jogrendszerekben. Magyarországon ebben az időben még nem volt alkotmánybíráskodás, épp az elismertetéséért küzdöttünk a többpárti demokráciára való áttérés közben, így első írásaimban az alapjogi rétegnek a többi jogréteg közé történő harmonikus beillesztésére törekedtem.