Jezsuiták és conquistadorok harca az indánokért a XVII-XVIII. században

Czigány Györgynek (1931-2026) dedikált példány.

Ember-e az indián? Esetleg valamilyen átmeneti állapot az ember és az állat között? Értelem nélküli lény, amely korlátlanul kihasználható a „felsőbbrendű” európai faj számára?! A könyv egy szerzetesrend küzdelmeiről szól, mely igyekezett a helyes választ megadni ezekre a kérdésekre. Sikerrel vagy anélkül? Döntsön az olvasó: „vadak” vagy civilizáltak”, ahogy Urs Bitterli megfogalmazta a mindig megválaszolatlan kérdést. A jezsuita rend kialakulásának körülményei arra utalnak, hogy a rend életében már kezdetektől fogva fontos szerepet játszott a misszió gondolata. A Katolikus Egyház az ún. „missziós parancs” alapján egyébként is nagy hangsúlyt fektetett s fektet jelenleg is az Örömhír, az Evangélium minden emberrel való megismertetésére. Ez az alapvető missziós jelleg, ami az Egyház karakteréből fakad, a Jézus Társaságnál a három szokásos szerzetesi fogadalom mellett kiegészül egy negyedik fogadalommal, amelynek letevői a mai napig elkötelezik magukat a mindenkori pápa általi küldetések teljesítésére. Ez annyit tesz, hogy egy jezsuita szerzetes oda megy, ahova és amikor a pápa küldi. Eredetileg maga Loyolai Szent Ignác is missziósként akart eljutni a Szentföldre, első társai egyike, Xavéri Szent Ferenc pedig élete nagy részét a keleti missziókban töltötte. A jezsuita Rendalkotmány szerint a Jézus Társaságának célja: „a hit védelme és terjesztése”. A jezsuita misszionáriusok ennek megfelelően hamarosan nagy számban rajzottak szét a világ minden tájára. Ennek a tudatos, s nagyon jól megszervezett munkának az eredményeként, a jezsuita misszionáriusok pár évtized alatt átvették a vezető szerepet a többi szerzetesrendtől a missziók terén, s óriási területeket s népcsoportokat hódítottak meg az Európában nagy vérveszteségeket szenvedett Katolikus Egyháznak. Az Amerikában eltöltött több mint két évszázados működésük egyszerűen felbecsülhetetlen, hatása a mai napig érzékelhető.