Ipolyi Arnold alkalmi beszédei

Nemzetünk oly végzetes közelmúltjának megható emlékénél állunk ismét, hogy lapjára véssük legújabb történetünk egyik nevezetes alakjának epitaphiumát.
Mert azon férfiú, T. Akadémia! kinek az önök kegyelete emlékezetét megülni rendelte, és kiről azért önökhöz szóló vagyok, - mig élt, az ország: az egyház és állam, a tudomány: a szónoklat és irodalom kitűnő férfiainak legelső sorában állt. Nagy tehetségei és jeles erényei által az emberi méltóság magaslataira emelkedve, a honfiúi köztisztelet és kegyelet tárgya volt. Tettei és nevének emléke az egykorú nagy eseményekkel összeforrva, a történet néhány fényes lapját tölték be. - Életének végre viszontagságos sorsa, szerencséje és válsága, a honnak szerencséjével emelkedett és azzal hanyatlott; - hogy hanyatlásából újra csak a haza jobb sorsával emelkedjék fel!
S ámbár pályája, erénye s azon mérséklet által, melylyel a jó- és balsorsot egyaránt viselte, még aránylag nyugodtnak és csendesnek mondható, azon viszontagságos események- és viharos pályákhoz képest, melyeket utóbbi időkben szemeink előtt lefutni láttunk: élete mégis oly dús, állása oly sokoldalú volt, hogy képének méltó előállítása méltán kétségbe ejt, mely oldalról, vagy csak mily részben mutassam azt főleg elő, miután teljes alakjának nagy vonásai az emlékbeszéd szűk keretébe nem férnek el.