Így döntöttem

Mátrai Betegh Bélának (1914-1981) dedikált példány.

„Sok minden akartam lenni hosszú életem során. (28 éves vagyok.) Először persze legkisebb királykisasszony - ez később kivitelezhetetlennek bizonyult. (Nincsenek nővéreim.) Aztán énekesnő, zongoraművész, zeneszerző, tizenegy éves koromtól pedig néhány évig csillagász. Akkor lőtték föl az első szputnyikot, csillagtérképeket rajzoltam, és még versenyeztem is matematikából. (Ez később elmúlt.) Aztán hosszú ideig színésznő akartam lenni, de mire rákerült a sor, addig magyarázgatták, hogy gátlásos vagyok, míg tényleg az lettem. (Ez azóta sem múlt el.) Viszont közben rájöttem, milyen nagy dolog egy üres papírlap. Írásra ingerel.
Aztán egyetemista lettem. Csalhatatlan gyakorlati érzékem vitt a magyar-latin szakra. Azért választottam ezt, mert így aztán a jég hátán is megélek! Nekem tetszett a legjobban, mikor Ovidius elhatározván, hogy nem ír több verset, így panaszkodik (dicsekszik): „Sponte sua carmen numeros veniebat ad aptos| Et quod temptabam dicere - versus erat." (Önként jött a dal kötött formában, és a mit mondani akartam, vers lett.) Egyszer Janus Pannoniusról akartam dolgozatot írni, és daktilizálni kezdtek a céduláim. Meguntam, befűztem a papírt a gépbe, elég jól tudom már, meg is írhatom. Hát nem disztichon lett?
Persze nem ilyesmitől lesz költő az ember. Attól lesz, hogy... Valami van - szokták mondani. Nem igaz. Nincs. Amíg a költő meg nem írja."