Igaz mesék

Mint az éj sötétje a kelő nap sugaraira, mint a boldogság a csalódásra, úgy oszlik, úgy múlik el életünkben az öröm és fájdalom is a sorsunkat intéző Gondviselés kezei alatt. Volt - nincs. A legédesebb öröm, a legkeserűbb szenvedés is csak emlék marad előbb-utóbb. S ami kinzó gyötrelem, égető fájdalom volt, csak mesének látszik, ha elmúlott, mindazonáltal igaz marad. Ephemer életünk - mert hisz csak csepp az idő mit leélünk a nagy örökkévalóságból - mint ábrándkép úgy eltünik, csupán a szomorú tanulságot, a puszta igazságot hagyva meg számunkra belőle. E nagy szeretettel megírt elbeszélések mindannyi életképek, egy-egy kiszakított darab gyarlóságunkból és társadalmi életünkből. - Valóság az mindmegannyi, de mert elmúltak, vagy nem velünk történtek, szives örömest vesszük mesének, amelyből számunkra a tanulság mégis igaz marad. Vagy nem mese-e az élet, hol örömmosoly s fájdalomkönny, vidámkaczaj s jajkiáltás vegyül egybe. - Édes-e itt minden öröm, keserű-e minden fájdalom? Nem, ezek csak változatok, melyek napjainkat kitöltik, hogy a Gondviselés, tehát a Valóság, az örök Igazság czéljainak megfelelőleg e tűnő mesék világából az örök valóság útjára vezéreljenek, hol csak igazság van, kinek-kinek a maga érdeme szerint.
Óh, sok édes örömnek, boldogságnak keserűbb az utóize mint a legkeserűbb fájdalomé, mely kiábrándít, az öröm meséjéből, mert hisz az a földi öröm.
Ezek az "Igaz mesék!"

Budapest, 1898, Szeptember.