Hová tűntek a katonák?
Bíró Yvette-nek (1930-) dedikált példány.
A regény a Közel-Keleten játszódik, az angol uralom alatt álló Palesztinában, egy esztendővel a második világháború befejezése után. Hősei a Brit Nyolcadik Hadsereg lengyel katonái; az úgynevezett Anders-hadsereg egy kis csoportja. A történet színhelye egy arab és zsidó települések közé ékelt, elhanyagolt kórház - elfekvő kórháznak nevezhetnénk -, ahol a lengyel hadsereg tüdővészes tisztjeit, altisztjeit ápolják. Felépülésükre aligha lehet számítani. A háborúnak, mely az emigrációt összetartotta, vége van. A haifai, alexandriai kikötőkben leszerelő lengyel katonák tízezreit hajózzák be az ausztráliai, dél-afrikai, kanadai partok - és a bizonytalan jövő felé. A kórház lakói számára már nincs többé jövő. A forró és levegőtlen kórtermeket az ellentmondásos és nagyon hányatott múlt szellemi szállják meg, hadjáratok emlékei, lengyel, afrikai és olasz hadszínterek és pártharcok, szervezetek, széthúzó indulatok. Az ápoló - egy arab gyerek - az olasz, német és orosz zsidók által irányított kórházban, ahol az angolok költségére lengyel katonákat ápolnak, amikor körüljárja a kórtermeket, egyben egy keserű és számára érthetetlenül zavaros kort jár körül, s a kórház, gyógyíthatatlan betegeivel, jelképévé válik a súlyos betegségekben vergődő, nehezen gyógyuló világnak.
Kötéstípus: vászonkötés védőborítóval
Nyelv: magyar
Oldalszám: 281
Állapot: jó állapotú
Egyéb állapotjellemző:dedikált és foltos papír védőborító
Egyéb megjegyzés:
Az antikvárium 2026. július 8-15. között zárva tart!
Az antikvárium 2026. július 8-15. között zárva tart. Ekkor a személyes átvétel szünetel, és az ezen időszakban érkező megrendeléseket 2026. július 16-tól dolgozzuk fel. Megértésüket köszönjük!
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Kategóriák