Honfoglalás

Részlet a kötetből:

ÁLMOS

Álmos, vezére Megyeri törzsnek,
Kit népe dicsér látónak, bölcsnek,
Etelköz síkján szekértáborban
Virraszt vezéri fehér sátorban.
Vándorló népnek vándor vezére
Ősz fejét hajtja gondban kezére ;
Palota-sátrán nagy éji csend ül,
Hímes szőnyegfal széltől se' lendűl
Rézművön ámbrás gyántafa ég benn,
Fényiben Álmos álmodik ébren.

Csak henye alvók álmai csalnak,
A látókéi igaz sugalmak;
Méhiben őt már boldog Emének
Mint igaz álmut az Ég jelölé meg ;
Áldott anyjára akkoron szállá
Ama sejtelmes igéret álma,
Hogy, ki Ügektől s Emétől sarjad
Dicsőbb jövőt nyit bolygó magyarnak.
Nevét is ő ez álomtól vette,
Látások gyűlnek most is felette.

Még faja sorsán sűrű sötétség,
Csoda hogy bírja a szenvedést még:
Kósza bolygását széttördelt népnek,
Párduczi fajnak, kit ebek tépnek.
Körülcsaholva veszett falkáktul,
Míg elől harczol, rátörnek hátul;
Harapják balról s míg odafordul
S jaj ott az ebnek! - lemarják jobbrul.
Meddig lesz ősi Turul-utód nép,
Űzött, vadított földönfutó még ? . . .