Hajnal Pákozdon

A pákozdi csata regénye sokkal több, mint egyetlen – bár döntő fontosságú – ütközet leírása. Azt beszéli el, miként született meg az első magyar néphadsereg, s mint vált igazán forradalmivá 1848 szeptembere, betetőzve ezzel a márciusi forradalom eszméit. A regény főszereplője a nép, amelynek mind radikálisabb magatartása végül arra kényszerítette a kormányt, hogy szakítson a halogatókkal, a megalkuvókkal s vállalja a forradalom egyetlen lehetséges útját: a végső szembefordulást a kamarillával, a Habsburg uralkodóházzal. A névtelen vagy költött alakok között ott láthatjuk a korszak neves történelmi szereplőit: a mind forradalmibbá váló Kossuth-ot, a reformpolitikája csődjére rádöbbenő Széchenyit, a tétova és aulikus Batthyányit, Móga altábornagyot, a főparancsnokot, István nádort és a többieket. Megismerkedhetünk Jellasiccsal, a tábornokkal és politikussal, császári tisztekkel és tábornokokkal, külföldi diplomatákkal és fiatal forradalmárokkal, akik néha egymással szembenálló politikai táborokból jutottak el a szabadságharc szükségszerűségének felismeréséig. A „nagy év nagy hónapjának” története ez a szemléletes stílusban megírt izgalmas regény, melynek méltó és egyetlen lehetséges befejezése a pákozd-sukorói csata. Az az ütközet, amelyet a forradalmi nép, az otthonukat, hazájukat féltő parasztok, városi szegények – a hivatásos tisztek szándéka ellenére – vívtak meg győzedelmesen a zömében császári katonákból álló horvát sereggel. Az az ütközet, amely egyúttal a néphadsereg megszületésének s a forradalmi politika győzelmének is történelmi érvényű sikere.