Fekete bárány

Rózsa András a „Költők egymás közt” cím antológiában szerepelt fiatal költőnemzedék ígéretes tehetségű tagjaként első önálló kötetét nyújtja át a versszerető és versértő olvasóknak. Eddigi munkásságának legjavát tartalmazó kötetében a legszembetűnőbb: az önkifejezés kényszerítő hevessége s az a felfokozott érzékenység, amely a lélek „lokátorait” állandó izgalomra, készenlétre készteti. Két súlyos, borzongató élmény határozza meg költészetét: az élet a maga gyönyörűséges testiességében, forrósulásai közepette is okosan mérlegelt szerelemmel, az emlékezetben csendes megbúvó faluval, tájakkal, kozmikus méltósággal úszó felhőkkel – és a háborúk, a világszerte dőrejlő fegyverek miatti szorongás, a technikai forradalom démonikusan többarcú eredményeitől való félelem. Korai verseire a népi hangba oltott szürrealizmus a jellemző, a későbbi termésben már egyre inkább a „nagyzenekarra hangszerelt” szürrealizmus és az energikus lendületvételekre késztető expresszionizmus kap hangsúlyt. Költői formáló készsége a dalszerű szerkezetektől a hevesen áradó szabadversekig terjed. Számos versét nagy korproblémáknak szenteli: a gyötrődő tenniakarás rapszódiáitól a világszerte terjedő futballőrületig.