Erdélyben

Lírai naplójegyzetek a magyar rádiós élményanyagából 1940 őszéről. Tán így lehetne ennek az időálló munkának a műfaji helyét kijelölni térben és időben. Csakhogy a név fémjelez: ez a „rádiós szakember” maga Cs. Szabó László, akkor már élvonalbeli kritikus, esszéista, publicista és kultúrhistorikus, aki szinte minden művében, minden művével vallja és vállalja európai magyarságát.
Az akkor harmincöt éves férfi – országos hírnevű író – tizenhat esztendős kényszertávollét után találkozik újból szülőföldjével, annak történelmi levegőjével, embereivel, kik naggyá tették: élőkkel és holtakkal. A vallomás-napló nem politikai perirat, nem zsurnalisztikai szenzáció, hanem emlékidéző hősköltemény, az Ithakába való visszatérés szívdobogtató útirajza, bő forrású művelődéstörténeti esszé, szépírói riport, de torokszorítóan megható himnusza is a szülőföld szeretetének. Nem a világpolitikai nagy pillanat érdekli, hanem az, ami számára a legfontosabb erdélyi örökség: a másság toleranciája etnikumban, kultúrában, szellemben. Az, ami Erdélyt a legeurópaibb türelmi politika inkubátorává tette – és tán meg is tartja.