Egy más mellett

Sokan gondolják azt, a közeli múlttal, a szocialista diktatúra korszakával, eseményeivel, folyamataival nincs miért foglalkozni.

Másként gondolom. Az 1990 előtti korszak kérdéseit jóformán meg sem fogalmaztuk, biztosan nem beszéltük meg nyilvánosan, és nem dolgoztuk fel. Ha ma Magyarhonban rácsodálkozik még valaki egy erdélyire (sajnos, nem is ritka az ilyen eset), hogy mitől-miért annyira magyar, miért magyarkodik?! – akkor nem csodálkozhatunk. A magyar kommunizmus örökségével találkozunk, amikor a határon túli magyar nem jelentett semmit – még egy strigulát sem a magyar statisztikákban. Nagyon sok jelenséget, folyamatot nem értenek kortársaink, elsősorban a magyarhoni polgárok. Mert úgy nőttek fel, hogy a határon túli magyar a magyarországi közéletben nem létezett. S ha tudtak is létezéséről valamilyen rokoni kapcsolat okán – nem értik, nem érzik át, mit jelent (kényszer)kisebbségnek lenni. Kényszer, mert nem mi választottuk sorsunkat…

A kötet esszéi és tanulmányai közvetlenül vagy közvetve a magyarnak lenni és maradni kisebbségi léthelyzetben kérdéseire keresik a választ. A magyarországi magyar és a romániai román helyzete más: az alkotmány megvédi őket. De a határon túlra került (kényszer)magyar mihez kezdhet, mihez kezdjen akkor, ha országában, ahol él, a többségi politika ellene játszik? És miként az egyik esszéből kiderül, nemcsak a határon túli magyarok, de a határon túli (kényszer)románok esetében is megfogalmazódnak hasonló kérdések. A vlachok esetében talán még a magyarokénál is szomorúbb a kép.

Esély létezik, csak fel kell ismerni. Vannak jeleseink, akik személyes példájukkal, politikai, közéleti, tudományos teljesítményükkel példát mutatnak. Tehát: sok gond van, de vannak pozitív példák is, amelyek alapján felsejlik egy lehetséges jövő…