Égni! elégni!

Az új Berda-kötet, mely a költőnek a legutóbbi három-négy esztendőben írt verseit tartalmazza, az ő jellegzetes, senkihez nem hasonlítható lírájának a szerves folytatása. Az élet derűjét, örömét sok szólamban dicsérő költészete lobog tovább új verseiben is, s ezzel párhuzamosan a latin elődökkel rokon szatirikus indulat, mellyel a mindennapi élet csendes-bensőséges örömeit megrabló bürokráciát és „kincstári gondolkodást” ostorozza. De nem csak a jó borocskák, ropogós kacsasültek, szívet-lelket megújító erdei kószálások örömét s a maga igazához konokul ragaszkodó moralista vallomásait zengik e kötet versei; az olvasó látni fogja, hogy egyre több szemérmes panasz-szó is vegyül az öregedő költő lírájába. Az élettel és a várható jövővel való számvetés szorongása, annak az életélvező léleknek a megdöbbenése, aki a test örömei után mostanában kezdi megélni a test kínjait is. Az elmúlt években a költőt ugyanis sok testi és lelki csapás érte, s ő, akiben a megélt élet mindenkor oly közvetlenül vált költészetté, hogy nála már a költészet és élet azonosságáról beszélhetünk, megindító őszinteséggel tárja fel sebeit. De, s költészetének legtöbb vigasza éppen ebben rejlik, nem adja meg magát; minden fájdalmon átragyog nagy szerelme, az élet, s a szabad, büszke emberi értelem.