Ugrás a tartalomhoz
Ingyenes szállítás 14,990 Ft felett Magyarországon belül
Ingyenes szállítás 14,990 Ft felett Magyarországon belül

Egész lényeddel

„Egész lényeddel” című könyve férjéhez, – a néhány éve elhunyt – Mészöly Miklós íróhoz fűződő szerelméről, élethosszig tartó szerető gondoskodásáról, kapcsolatuk – házasságuk – több, mint ötven évéről, a halálra való készülődésről és a gyászról szól. Az olvasó találkozhat az élettel teli, alkotó Mészöly Miklóssal, láthatja öregségében, és leülhet egy pillanatra felesége mellé elbúcsúzni a haldoklótól."

A cím nagyon kifejező, hisz a könyv végsősoron „az ember egész lényében élő szeretetről szól”. Az írónő saját bevallása szerint a szerelemről ír könyvet. De a nagy kérdés kutatásán kívül beavat férje egy-egy írásába, illetve azok hátterébe. Kik voltak az egyes szereplők mögött lévő valós személyek, illetve hogyan gondolta Mészöly azt, amit leírt.

Azon túl, hogy Polcz Alaine leírta házasságukat, megragadott valamit minden szerelem és minden kapcsolat történéséből is; azt, hogy képtelenek vagyunk kilépni önmagunkból, nem ismerjük igazán a másikat:

„Ez az élet, az irodalom, a szerelem, a hit története, történése. Néhány dolgot megértünk az egészből – majdnem mindig ez történik –, de a teljességet? Egyáltalában lehet a teljességet megélni, megérteni? Legnagyobb akadálya ennek, hogy elsősorban (és mindig) önmagunkat, saját érzéseinket tudjuk átélni – főként a szerelemben –, a másikét nem.”

Összegezve: ez a könyv Polcz Alaine – a gondoskodó hitves, a meghalással foglalkozó szakember és a kíméletlenül őszinte írónő – tanúságtétele.

Kiadási év: 2006

Kiadás Helye:

Pécs

Kötéstípus: puha papírkötés

Nyelv: magyar

Oldalszám: 176

Állapot: jó állapotú

Egyéb állapotjellemző:

Egyéb megjegyzés:

Eredeti ár 0 Ft - Eredeti ár 0 Ft
Eredeti ár 0 Ft
890 Ft
890 Ft - 890 Ft
Jelenlegi ár 890 Ft
Az ár bruttó, az áfát tartalmazza.

Utánvéttel is kérheti!

Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.

Kategóriák