Bartók Béla kompozíciós módszere

Fél évszázaddal Bartók halála után Somfai László könyve az első, mely a zeneszerzői módszert a teljes forrásanyagra (három és félezer oldalnyi kompozíció-vázlat, fogalmazvány, szerzői javítás) alapozva tárgyalja. A ’89 szeptemberében-októberében a Berkeley egyetemen tartott hat előadás anyagát harminc év kutatási eredményeivel kiegészítve, a teljesség igényével írta meg tanulmányát, mely revideálja a Bartók zeneszerzői módszeréről elfogadott képet. Kiderül belőle, hogy minden híreszteléssel ellentétben Bartók ösztönös-teremtő zeneszerző volt, akinél az ihlet sokkal fontosabb volt, mint az analitikus munka, aki előre elhatározott elméletek nélkül, szabadon komponált. S bár ez a könyv elsősorban zenetudósoknak íródott, izgalmas olvasmány lehet minden Bartókot szerető, vagy „csupán” a komolyzenét mélyebb szinten is megérteni vágyó ember számára.
A tanulmány sok kérdésre megadja a választ. Szó van benne papírkutatásról, formatervekről, vázlatokról, tempó-, illetve metronóm-kérdésről, aranymetszésről (illetve annak hiányáról), hangfelvételekről, korrektúrákról, és kottakiadásról, de a hogyanra – hál’ Istennek – továbbra sincs igazi magyarázat.

Jellemző módon ez a zenetudományi alapmű először az Egyesült Államokban jelent meg, s négy évnek kellet eltelnie, hogy magyarul is olvashassuk.