Ballagó idő

„Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.” Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.