Az én antiszemitizmusom

„S mit csináljanak e letargikus világ, a züllő Magyarország szomorú színterén azok, akik a kereszténység és a magyarság e dicstelen hanyatlásába belenyugodni nem bírnak, s akik az aléltság és a haldoklás dacára egy szellemileg és gazdaságilag megújhodott Magyarországról álmodoznak? Mit csináljanak azok, akik hisznek Istenben s az erkölcsi rendben, az életnek a halál ellen s a vérnek a métely ellen való küzdelmében? Mit csináljanak, akik a fehérre meszelt sírokat az élettel, a nagyvárosi kultúrát a kloákákkal, a nemzet igazi érzéseit és életösztöneit nyápic zsidó kölykök és tintasíberek üvöltésével és förmedvényével össze nem zavarják? Azok nem tanakodnak és nem okoskodnak, mert teljesen tisztában vannak azzal, hogy egyre jobban szítaniok kell a reakciót a lemondás, az önlenézés, a kishitűség ellen s sürgetniök és folytatniok kell a regeneráció folyamatát a haldoklás ellen”. S vajon kikben bízik, kikre számít Prohászka, kikhez intézi szavait? Óh, nem az öregebb nemzedékhez, amely a"doktriner liberalizmus és a fonnyasztó intellektualizmus maláriás levegőjében nőtt fel". Óh, nem a liberalizmus megszállottjaihoz, akiknek mindegy volt, ki fizet adót, a magyar-e vagy az idegen, akiknek mindegy volt, ki tanul az egyetemen, a magyar vagy a zsidó. Óh, nem a francia forradalom eszméinek szektárius rajongóihoz, hisz ezekből az eszmékből született a liberalizmus, a szociáldemokrácia, a bolsevizmus. Prohászka a magyar fiatalsághoz szól. Elmondja, mit vár, mit remél tőle.