Az emberélet fordulói
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
A régi ember a kerek világ kellős közepében a teremtő és törvényt adó Urat találta meg. Hitt mindenható erejében, s abban, hogy a látható és láthatlan (csak sejthető, csak hatásaiban észlelhető) csillagnyi másságban egyazon Ige működik; eképpen a minden porcikájában összefüggő "téridő" rendszer része, részese lehetett. Az "egybetartozást" analógiás kapcsolatokban érzékelte. A természetben, a Mindenségben fölfedezett (megtalált) egybecsengéseket szűkebb emberi környezetére is érvényesnek tartotta. Nem másolta a természet adta "mintákat"; emberi különvalóságát megtartva, azt erősítve igazította életét a "nagy-egész" működésrendjéhez.
E jegyzetben az emberélet három nagy fordulójához kötődő szokásokat mutatjuk be, a régi falu biztonságos világát. Azt a ma már csak szórványban föllelhető életformát, amelyben a születő gyermeket áldásként fogadta a család; s a templomi keresztelő mellett Őrségben és Göcsej némely falujában a Nappal, Gyimesben a Holddal (Babbával) is megáldotta; azt a közösséget, amelyben a szülő anyának a Boldogasszony bajtól megóvó ágyát készítették el, s a gyermek bölcsőjének is szakrális szerepe volt.
Kötéstípus: puha papírkötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 69
Állapot: jó állapotú
Egyéb állapotjellemző:foltos borító
Egyéb megjegyzés:
Kategóriák