Az Édentől messze

Az 1920-as évek „elveszett nemzedékének” képviselője, a dzsesszkorszak előfutára, névadója és terméke, Francis Scott Key Fitzgerald (1896-1940) fedezte fel az irodalom számára a viktoriánus morált és az egész amerikai életformát megváltoztató, bálványromboló ifjúságot. Merőben új típusok jelentkeztek már első írásaiban is: a felső középosztály elkényeztetett fiai és lányai, egyetemi aranyifjak, „vampok”, „flapperek”.
1920-ban megjelent, s mindjárt óriási sikert aratott első regénye, Az Édentől messze kissé wertheri világfájdalmú, de modern impresszionista stílusú és felépítésű mű, amely egy érzékeny, tehetséges fiú jellemnevelő iskoláját, botladozásait és önmagára találását mutatja be. Amory Blaine, a kiábrándult princetoni diák, leszerelt katona és csalódott szerelmes a regény végén eljut az önismeretig, és meghirdeti az új nemzedéket: „Íme, az új nemzedék, ajkán a régi csatakiáltások, s hosszú napokon és merengve átvirrasztott éjszakákon át tanulja a régi hiteket; és várja a sorsát, hogy végül is kilépjen a szennyesen kavargó káoszba, dicsőséget és szerelmeket hajszolni; az új nemzedék, mely az előzőeknél jobban retteg a szegénységtől, és jobban isteníti a sikert; s mely felnövekedvén azt látja majd maga körül, hogy minden isten halott, minden háború megvíva, s megrendült minden hit az emberben…”