Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Fontes Byzantini historiae Hungaricae aevo ducum et regum ex stirpe Árpád descendentium
Az 1972-ben elhunyt kiváló bizantinológus e műve – melyet hagyatékából Ritoók Zsigmond és Kapitánffy István rendezett sajtó alá – Árpád-kori történelmünk évtizedeken át gyűjtött bizánci forrásait tartalmazza. A szemelvényeket eredeti görög nyelven és magyar fordításban teszi közzé, Moravcsik saját kézirattanulmányai alapján a korábbi kiadásoknál is jobb, hitelesebb szöveget nyújtva. Bevezetői közlik a forrásra és szerzőjére vonatkozó legfontosabb ismereteket, a szöveghez pedig szövegkritikai és magyarázó jegyzetek csatlakoznak. Moravcsik Gyula nemcsak a bizánci történetírók és krónikások magyar vonatkozású helyeit gyűjtötte össze munkájában, hanem minden egyéb, eddig feltárt forrást: hagiográfiai munkákat, beszédeket, leveleket, sőt feliratokat is. Történelmünk e korai szakaszára vonatkozóan éppen a bizánci szerzőknél található számos olyan adat, amely egyetlen más forrásban sem maradt ránk. A forrásgyűjtemény a történelmi események ismertetésén túl elődeink társadalmi-politikai berendezkedését, életmódját, nyelvét, szokásait illetően is felbecsülhetetlen értékű adatokat tartalmaz, s így nemcsak a szorosabb értelemben vett történészek, hanem a művelődéstörténet szakemberei számára is alapvető munka.
Kötéstípus: keménykötés védőborítóval
Nyelv: magyar
Oldalszám: 363
Állapot: közepes
Egyéb állapotjellemző:foltos papír védőborító, papír védőborító szakadozott és elszíneződött lapélek
Egyéb megjegyzés:
Kategóriák