Áttüntetések

Már évek óta figyelem az újvidéki Szabadság tér hétköznapjait, szeretném megfogalmazni rapszodikus, anarchikus ritmusát, ami nemcsak ritmus lenne, hanem a városlakó értelmiségi panorámája, de igyekezetem hiábavaló: az igazi communitas helyett csak a communitas álarca mered felém, az az erőszak, amellyel saját közömbös arcunkra formálnánk az elképzelt tér szellemét, elhamvad az érzéki öröm, a vágyakozás a tér után, eltűnik egy homogén mező kohéziós ereje akárcsak a rebellis történelmi fantáziánk, megmarad a döbbenet: álarcot hordok én is formalizált társadalmi szimbólumaimmal, megrendszabályozott érzelemvilágommal labirintust látok ott is, ahol a szabadság metaforáját ismerhetném fel. De a képzavar nem véletlen: élettapasztalataim arra intenek, hogy a szabadság a legellentmondásosabb fogalmunkká lett, stratégiai hálóvá, amelyben bizonytalanul mozgok és hol mámorosan, hol kijózanodva kapaszkodok a különböző részletekbe.