André Kertész

André Kertész nevéhez fűződik az emberközpontú fényképezés megteremtése, és a szubjektív tudósítás bevezetése a modern fotográfiába. Számára a kamera eszköz volt, amelynek révén igyekezett megtalálni az okát a minket körülvevő eseményeknek. Vizuális naplót vezetett, azaz gépe segítségével mindent „feljegyzett”, amit maga körül látott. 1925-ben Párizsba utazott. A francia főváros nem csupán látnivalóival bűvölte el, de üdítően hatott rá légköre és szellemisége is. Itt nyílt meg első önálló kiállítása, és megjelentek első könyvei. Aztán 1936-ban mégis búcsút mondott a Szajna-partnak, és Amerikába hajózott. Innen számítható életének „fáziseltolódása”, amit egy hazug ígéret és az a kedvezőtlen szerződés okozott, amellyel New Yorkba csábították. Ezt a sérülést élete végéig nem heverte ki, mert ettől kezdve New Yorkban élt, holott Párizst szerette, az ismertségből hosszú évtizedekre az ismeretlenség homályába veszett, a megélhetésért dolgozott, harminc évig értetlenségbe ütközött, és csak akkor kapta meg az elismerést, amikor már nem volt kivel megosztania azt. A siker azért, ha megkésve is, rátalált. Időskorában azzá vált, amivé válni minden művész vágya – legenda lett a saját életében. E legenda bontakozik ki könyvünk lapjain, egyfelől André Kertész visszaemlékezései, vallomásai és a vele készült interjúk révén, másfelől hazai és külhoni kortársak – művészek, újságírók, neves múzeumi szaktekintélyek – véleményén, levelein keresztül. És persze legfőképpen csodás képei által, amelyek vizuális naplóját, életének szereplőit, állomásait idézik elénk, mintegy meghitt kapcsolatba, személyes közelségbe hozva e nagyszerű művészt. Annál is inkább, mert a kor hangulatát, az őt körülvevő miliőt a világirodalom legnagyobbjai varázsolják körénk: Hemingway, Orwell, P. Howard, Truman Capote és mások. Nem kis részben az ő irodalmi betéteik és Kertész képeinek összefonódása avatják ezt a könyvet rendhagyó és különleges életrajzzá.