A tenger

Eljön majd az idõ, amikor a repülõgéprõl vagy a kormányozható léghajóról csodálkozva néz le az utas a hullámzó tenger felszínére: milyen szép, szabályos redõzet, mint a moaré-selyem recéi, milyen szépen surrannak tovább a fehértajtékos, innen a magasból aprónak látszó hullámok. És ezektõl féltek hajdan a hajósok? Ezek a szép, szabályos redõk táncoltatták és himbálták a hajót, hogy minden eresztékében recsegett-ropogott? Szinte hihetetlen! Hisz szépen himbálhatott a hajó egyik hullámról a másik hullámra, nem lehetett ott semmi baj! Tengeri betegség? El sem tudjuk képzelni, hogyan lehet betegséget kapni azért, mert a tenger hullámzik! Azután a repülõgépet is elkapja a vihar. Kénytelen alsóbb rétegekbe szállni s egész közel jut a hullámokhoz. A léghajóról hallani a hullámok zúgását. Innen, 100-200 méter magasságból nem szabályos redõzet többé a hullámzás, hanem gigászi vízhegyek tajtékzó összeomlása, egyik zuhatag a másik után s a habtorlaszba temetkezett vízomladékról elkapja a vihar a víz porát s úgy sistereg, úgy sivít, mintha fájdalmában sóhajtozna…
„A tenger félelmetes hatalom, de másrészt a kultúra előmozdítója, az emberi boldogságnak, előrehaladásnak lényeges tényezője. Igaz, vannak népek, amelyek sohasem látták a tengert, nemzedékeken keresztül még a partjára sem jutottak el és mégis megéltek. Sokat félnek tőle, hiszen a vize sós, igatatlan; a mi életünkre nézve nincs szerepe, sőt életünk helyett halálunkat jelenti ‒ mondhatják egyesek, mert olyan elem, amelyben megélni nem tudunk.

A felületesen gondolkozók így vélekednek a tengerről. A tenger partján élő népek azonban a tengerben keresik meg élelmük egy részét; a tengeren kereskednek, fuvaroznak, a tengerben tehát gazdasági erőt látnak, szeretettel, de félelemmel is tekintenek rá, mert nemcsak áldásai, hanem tragikus csapásai is vannak.

(…) Cholnoky Jenő könyvében mindenütt kidomborodik az emberföldrajz kulturális jellege, a tengernek az ember életére, életmódjára, a megélhetésére, a testi és lelki szükségletek kielégítésére vonatkozó szerepe. Megértjük a hajózó népek hatalmas anyagi és szellemi kultúráját, annak a lehetőségeit és így tisztábban látjuk a dolgozó, kűzködő ember hatalmas nekilendüléseit, csak azért, hogy utódainak minál magasabb, fejlettebb szellemi tőkét hagyjon hátra.”