A Sahnáméból
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Feridún és fiai - Szijavus - Zál és Rudabé
Firdúszi a „Sahnámé"-ban, melynek a jelen munka három legszebb részét adja, a perzsák hősmondáit szőtte össze egy csodás szépségű, hatalmas époszba. E hősmondák anyagát részben a perzsák saját szent könyvei, részben görög írók örökítették meg. Már az Aveszta, mely ma már legalább 3000 éves, megemlít számos mythikus alakot, akikkel később Firdúszi nagy époszában találkozunk. Sőt lehet, hogy már az Aveszta keletkezésének idején volt valami írott feljegyzése Turán mythikus történetének; annyi legalább is valószínű, hogy ez a történet akkor már közismeretű volt, benne volt a nép tudatában. - A perzsa mondákról megemlékező görög források közül a legrégibb Ktesiasnak, II. Artaxerxes perzsa király görög orvosának munkája, melyből azonban csak apró törekékek és kivonatok maradtak ránk. Még fontosabbak a Herodotosnál feljegyzett perzsa mondák, melyeknek a Sahnámé-beliekkel való rokonsága szembetűnő.
Maguk a perzsák valószínűleg csak későn, a Krisztus utáni hatodik században kezdték mondáikat költőileg feldolgozni. Ebből az időből való a Zarer hősről szóló, a régi perzsáktól használt pehlevi nyelven írt monda, mely már tele van azokkal a költői túlzásokkal, melyek a Sahnámét is jellemzik...
Kötéstípus: keménykötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 392
Állapot: közepes
Egyéb állapotjellemző:foltos borító és foltos lapélek
Egyéb megjegyzés:
Kategóriák
Az antikvárium 2026. szeptember 23-25. között zárva!
Az antikvárium 2026. szeptember 23-25. között zárva tart.
Ebben az időszakban beérkezett megrendeléseket 2026. szeptember 28-tól dolgozzuk fel. Megértésüket köszönjük!