A puszta balladája

Innen-onnan hetven esztendeje, hogy az annyiszor és oly szépen megénekelt nagy magyar pusztát fölosztották…
Ezernyolcszázhatvan Katalin napján történt utolsón a baromszakajtás, vagyis a városok szélére hajtott gulyák-méneseknek a tulajdonosok kezére való szétosztása…
Ettől az időtől kezdve úgy eltűnt a nagybarom meg a szilajménes, mintha csak a szél hordta volna el; s velük együtt feledésbe ment a híres-neves gulyás-csikós dinasztiák népe s az egyes gazdák páskumán megmaradt barmot a kurtagulyások vállalták terelgetésre…
A puszta, amit a nagy költő is annyiszor megénekelt, – mint születése helyét, a szép Kiskúnságot – Dunavecsétől Alpárig, vagyis a Dunától a Tiszáig – északnak Kúnszentmiklósig, Nagykőrösig – délen meg a kiskúnhalasi határral szomszédos Bács-Bodrog vármegyéig feküdte meg a rónát…
De a költő szülőföldje – a kiskúnsági puszta – ma már csak emléke a multnak és nem puszta többé… Nem gazdag legelő göbölyökkel, cserénnyel, ütött-kopott véncsárdával, árván merengő kútágassal,m sárga homokdombokkal, száguldó betyárral, – hanem eke alá vett népes terület, szántóföldekkel, szőlőkkel és virágzó falvaksokaságával, mióta a hatvanas esztendők elején fölosztották…