A magyar szürke szarvasmarha

A magyar szürke fajta valamikor nagyon fontos gazdasági tényező volt az ország életében és nevezetes (lábon hajtott) exportcikk. A következő évszázadban utolérhetetlenül jó igásmarha, igásökör előállító fajtaként tartották számon. Amikor nem kellett már az ökör seholsem, más fajtával helyettesítve es keresztezve eltűnésre ítélték ezt a fajtát. Néhány lelkes szakember (minisztériumi előadó, gazdasági állattenyésztő és gulyás) együttes nem mindenben parancstisztelő tevékenysége kellett ahhoz, hogy a fajta fennmaradjon addig az időpontig, amíg már hivatalosan is eljutott odáig a magyar földművelésügy vezetése, hogy a régi háziállatokat, géntartalékokat fenn kell tartani, mint kulturális örökséget a távoli jövő számára. És valóban, a 144/1 Morgó illegálisan felnevelt hortobágyi tenyészbika még javában fedezett, amikor az a tisztviselő már nem volt hivatalban, aki a legerélyesebb utasítást adta a magyar szürke fajta felszámolására. Valóban, Magyarországon már a hatvanas évek elején felismerték a szakemberek a régi háziállatfajták értékét és így büszkén mondhatjuk, hogy hazánk a világon egyike a legelsőknek a géntartalékok megmentésében. Ma már a genetikai sokféleség fenntartása fontos irányzat a világ állattenyésztésében, mind a tudományban, mind a gyakorlatban. Voltaképpen a XX. század második felében egyik legsikeresebb állattenyésztési, állatnemesítési tevékenységünk ez. A mélypont óta a magyar szürke fajta megerősödött, létszáma arra a szintre nőtt, hogy okkal remélhetjük, „unokáink is látni fogják" ezt a szép és nemes szarvasmarhafajtát.