A magyar géniusz

A legközelebbi nemzetközi városkongresszus Budapestre gyüjti majd a világ városainak vezetőit. Azok a férfiak, akiknek hivatása az, hogy a szorosan egymás mellett lakó embertömegek békés együttélésének föltételeit nehéz körülmények között is biztosítsák, talán még mindig lassan távolodó harcizaj és fegyvercsörgés közepette, a gondok alacsonyan szálló, terhes fellegei alatt kelnek útra. Ilyen körülmények között lelkiismereti kérdés volna olyan városba, olyan országba hívni őket, amely csupán "egy a sok hasonló közül", mert nem nyujt kárpótlást az otthon hagyott feladatokért s az utazás nehézségeiért.
Magyarország s benne a magyar város immár egy évszázadra visszanyúló lelkiismeretvizsgálat után hinni merik, hogy tudnak ilyen kárpótlást nyujtani a magyar kultúra élesen kirajzolódott jellegzetességével, ritka lendületével és olyan tanulságaival, amelyek talán még időszerűbbek most, amikor Európa lelke beteg. mert Magyarország sokat tett ezért az európai, pontosabban keresztyén vagy nyugati civilizációért - nemcsak karddal, hanem szellemmel és jellemmel is. Elsősorban azzal, hogy megmutatta egyfelől ennek a kultúrának erejét és értékét egy Keletről jött nép virágzó életében és másfelől: az "európaiság" rugalmas alkalmazkodását, szép változatokban való kimeríthetetlen gazdagságát, amiről nyugodt lélekkel lehet ennek a most is fenyegetett kultúrának diadalmas szívósságára következtetni.
S ezzel fel is merültek már az első kérdések:
Ha a magyar földet és a magyar embert határozott körvonalú, erős jellegzetesség juttatja a más nemzetekhez tartozó művelt emberek eszébe, milyen az a kép, amely a magyarságról az idegen közvéleményben él? Mi az oka, mi az alapja e kép kialakulásának? S miért jellegzetesebb, mint annyi más nemzeté?