A kastély árnyékában

Részlet a könyvből:
"A négy szürke lipicai kanca úgy vetette a fejét, mintha tudta olna, hogy aki a szánkóban ül, nagy farkasprémes utazó bundában, fülére húzott csúcsos süveggel, zuzmarás bajusszal, mozdulatlanul mint valami szobor, az maga a főispán, a vármegye legnagyobb ura. Vetették a fejüket, rázták a nyakukba akasztott sokhangú zörgőt, melyek hosszú, piros szíjon sorakoztak egymás alatt. A szél kapdosta a kápákra akasztott rókafarkat, játszott a négy ló párájával s egy-egy darabot belőle, mint zuzmarát, lerakott a gyeplőt tartó kocsis bozontos bajuszára, szemöldökére.
A kocsis úgy ült ott a feketére fényezett szánkó bakján, sötétkék, zsinóros bundájában, magyaros süvegben, mint valami haragos, öreg hadisten. Birkabőrkesztyűs nagy kezeiben keményen fogta a négy ló gyeplőjét, nem nézett sem jobbra, sem balra, csak egyenesen a négy lóra és a négy ló elé, a csikorgóra fagyott téli útra. Orra alatt két fehér jégycsap fityaegett egészen az álláig és száját is eltakarta. Zuzmarás szemlödökei fehéren ugrottak elő piros arcából s e két sövény mögül két apró kék szem figyelt előre, olyan színűek éppen, mint amilyen színe az égnek volt, azon a napon."