40 év mikrofonnal

Czigány Györgynek (1931-2026) dedikált példány.

Szeretem a pályaudvarok hangulatát. Az előcsarnok, a zsongó peron, a sorok a jegypénztárak előtt, a bőröndöket cipelő emberek, a ki- és begördülő szerelvények, mind-mind az indulás és az érkezés velejárói. Mindannyian valahonnét valahova igyekszünk. Igazából az egész élet egy nagy utazás. Mehetnékünk az eszméléssel kezdődik és az elmúlásig tart.
Igen, hisz a kisgyermek is már arra vár, mikor szökhet el a szülő vigyázó szeme elől. A diák felgyorsítaná az időt, hogy mielőbb kikerüljön az iskolapadból. A munkahelyen felnőttként már az előbbrejutás lehetőségét keresgéljük. Harc a családért, a létért, majd várakozás, mikor érkeznek el a nyugdíjas évek, s velük a csend, a megbékélés.
Ha jól végiggondoljuk, milyen rövid is egy emberöltő? Talán ezért is vagyunk örökös rohanásban. Végig járjuk a sors által nekünk kijelölt stációkat, s közben ott vibrál bennünk, vajon jó irányba haladunk-e? Célba ér-e az a szerelvény, amelyikre felszálltunk?
Embere válogatja, kinek villog többször zölden a szemafor, s kinek hányszor mutat tilosat. Ahány ember, annyi sors, ezért vagy azért, de mondhatni valamennyi regényt érdemlő történet.
Ezúttal az általam végigjárt útra hívom a tisztelt olvasót anélkül, hogy lélegzetelállító szenzációkkal hitegetném. Nem. Csupán arra kérem, szálljon be mellém abba a fülkébe, ahonnét kalauzolásommal -ha csak képletesen is - részese lehet annak az utazásnak, amely fél évszázada kezdődött, s amelyből csaknem négy évtizedet újságíróként tettem meg.
Huszonhétévig mikrofonnal álltam a hallgatók és az elektronikus sajtó szolgálatában, majd a mikrofont tollal váltottam fel, egy ideje pedig a tévénél dolgozom, azaz már csupán külső közreműködőként.
E könyv lapjain kitárom tarsolyom tartalmát - a legtöbbet rádiós élményeimből - , megosztva Önökkel sokmindent a velem és a körülöttem történtekből, azokat is, amelyeknek közzétételére eleddig nem nyílt lehetőség.
Szándékom: emlékezni és emlékeztetni jó szívvel, őszintén...
a szerző