A sziget

Vajon melyik gyerek hinné el ma, hogy elődeik még az ütközőn ülve utaztak a "tuján"? Lehet, hogy sokan, ütköző ma is van. Hát azt, hogy a két különbőző irányba közlekedő szerelvény egymás felőli, belső oldalán is fürtökben lógtunk a lépcsőkön? Ugye, milyen valószínűtlen? A ma nemzedékei csak becsukott ajtókkal induló, zárható villamosokat láthatnak már régen. Szegény kalauz, mit erőlködött, hogy "fáradjunk a kocsi belsejébe", hogy fölhúzhassa az ajtó szerepkörét betöltő vasrácsot. Reggel, amikor tömegesen mentünk iskolába, ez teljesen reménytelen igyekezet volt, akár csak a 2,70-es heti bérlet "kezelése". Csoda, hogy nem történt baleset, hogy nem sodorta el valamelyik tartóoszlop az ajtók melletti rézcsőbe kapaszkodva a villamos mindkét oldalán lógó iskolásokat.
Nem az a baj, hogy ma nem lehet a lépcsőn lógni, nem az, hogy vettek új korszerűbb járműveket, nem az, hogy a régieket "korszerűsítették", vagyis átépítették. Az a baj, hogy a nagy modernizálás éveiben senki sem tartotta kötelességének megőrizni a különböző villamos típusok legjellegzetesebben - addig - fennmaradt példányait. Ma aligha lehetne leforgatni Szabó István legendás filmjeit, még az általa használt filmgyári kellékké lett kocsi is elkorhadt mára.