Ezerjófű

Könyvünk címe nem játék a szavakkal, partituraolvasás – partiturajáték, nem azonos fogalmak. A partituraolvasás már belső hallást tételez fel, zenei műveltséget – a különböző kulcsok, a transzponáló hangszerek ismeretét – midőn a partiturát úgy olvassuk, mint valami prózát. A cél talán ez, s el kell jutnunk idáig a pratiturajátékon keresztül, amikor zongorán szólaltatjuk meg az egymás alá írt szólamok összességét: a partiturát. Nem könnyű feladat, a nehezebb partiturák játszásához feltétlen adottság szükséges, nemcsak zongoratudás. A partituraolvasás kifejezést végeredményben úgy kell értelmeznünk, hogy az mind a lejátszás, mind az olvasásra való készséget magában foglalja. Melyek a partituraolvasás előfeltételei? Elsősorban az összhangzattant kell tudni; a számozott-basszus játékban, a continuo készítésben kell jártasnak lenni. Észre kell venni azonnal a lényeges harmóniákat és modulációkat. Ismerni, illetve olvasni kell tudni a különböző C kulcsokat, valamint a transzponáló hangszereket. Sok szólamnak tartalmát egyszerre kell felfogni, fel kell ismerni a vezető dallamot vagy dallamokat, az ellenszólamokat. Tudnunk kell, mit hagyhatunk ki a zongorázás alkalmával, hogyan játsszunk leegyszerűsítve, zongoraszerűen. „A partiturajáték minden esetben zongorakivonatszerű művészi improvizálás, rögtönzés.” Ugyanezt mondja Siklós Albert is: „A vezérkönyvolvasás csak akkor felel meg céljának, ha a játszó ügyesen rögtönzött zongorakivonat alakjában közli velünk a partitura tartalmát.”